Nyomtatás
Véleménygyűjtő Kérdőíveken beérkezett
szabad szöveges ÖSSZES vélemény


Mi amióta ismerünk benneteket (Őszi TT után) nagyon várunk minden egyes teljesítménytúrát, mert nagyon megfogja az embert az egész túra hangulata. Gyöngyöű helyekre tervezitek a pályákat, és szerintem teljesen teljesíthető, bár a térdfájósoknak néha picit húzós. Én csak egyet sajnálok: hogy az évi 3 teljesítménytúra, ami nem a folyón zajlik, hanem erdőben, hegyek között, kevés!!!!!!!!!! Még legalább vagy 2 telj.túra kéne szárazföldre!!!!! Nagyon jók vagytok, alig várjuk a következő túrát!!!!

Megint kitettek magatokért! :) Salgónak mond meg, hogy finom volt a kaja, múltkor leszóltam de tudtam, hogy tud jobb kaját is csinálni. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nincsen a Mátra NY.-i oldala turistajelzézekkel felfestve, olyan érzésem volt mint a Vértesben anno. Most így jártunk a csapattal 1 pont érintése a második kb 5 percre valamelyik irányba :) Majd tavasszal találkozunk a Salgón. Üdv: Vetró Krisztián

1. Az értékelési rendszer szuper, talán annyit lehetne/kellene változtatni, hogy a fakultatív pontok több percet érjenek! 2. Meg kell oldani, hogy minden csapat egyszerre rajtoljon, ne kelljen előtte sorbanállni- vagy rajt egyéni idővel! 3.Ha csapatverseny, akkor ellenőrizni kell, hogy ott van-e a ponton, vagy a célban a teljes csapat(esetleg:-1 fő, ahogy a kiírásban van).

rossz volt hogy éjjel a széles erdei úton kellett ide-oda menni - kicsit az unalmas volt.

Minden szuper volt, még a szupercsapat is, csak mi nem!

Szerintem nem volt jó ötlet, h csak sorban érinthetők a pontok. Nagyobb variációs lehetőség lett volna, ha ez nem így van, bár megértem (szegény pontőrök...) Különben nagyon OK a csapatotok és hajrá, így tovább.

Gyakori volt, hogy a térkép és a valóság nem egyezett. Ezt kellett volna a verseny elején az eligazításban elmondani. Szervezésből van még mit fejlődnötök. B

Túl rövid ideig voltak nyitva a pontok..:(

nekem nagyon tetszenek ezek a típusú túrák. én nem tartom bajnak, ha teljesíthetetlen az egész táv, mert akkor kerül előtérbe a stratégia... jól éreztük magunkat, csak nem csináltatok havat, az hiányzott egy kicsit. :-) csak így tovább! utólag BÚÉK mindenkinek.

A korábbi pályák valahogy jobban tetszettek, teljesíthetőbbek voltak az amatőrök számára is! Egyébként azt kaptam, amire számítottam: jó hangulat, tömegszállás, finom vacsi, egyre több ismerős arc. Csak így tovább! Várom a tavaszi túrát!

Szasztok, minden király, ami látszik is az értékelésemből, de: uszodánál kellett volna 1 olyan opció, hogy \'nem voltam\' - pl. én már hulla voltam, mire visszaértünk, de amúgy biztos jó lehetett. Ami fontosabb: a faku pontokért járó (idő)kedvezményeket úgy kéne alakítanotok, hogy jobban megérje felkeresni őket, hogy lehessen taktikázni velük egy kicsit... Üdv! Katona Kristóf

Talán jelentéktelen, de a pólók mintája mntha túránként lejjebb csúszna pár centivel. Szerintem nem jó, hogy a hasamon van az embléma.

CSak annyit mondanék, hogy az új szabályok állatok! Mindig így kéne!!! Az uszoda igazi felfrissülést jelent és a vacsorához, szakács létemre elõ,ször a túrák során GRATULÁLOK! Nagyon finom volt! Köszönöm a lehetõ,séget, és a délutáni GYERMEK-MEGÕRZÉST!:-)

Egyetlen ellenőrző pontot sem találtunk meg, úgyhogy a pontőrökről nem tudok mit mondani. A kérdőívben kellene még olyan választási lehetőség, hogy nem tudom értékelni az adott kérdést.

A túra szokás szerint szuper volt, megint jó volt veletek.Hogy a Mátra nem kompatibilis a térképpel?Túléltük:)))

Na tehát. A túra útvonalán kritikán aluli volt a jelzés, és még nem is figyelmeztettetek. Akik sokat túráznak az adott környéken azok hatalmas előnybe vannak. Az új szabály nekem nagyon nem tetszett. Ha hamarabb tudjuk, hogy mi a büntető pont (nem is igazán volt büntető) akkor simán kihagytuk volna az egyik kötelezőt és sokkal jobb eredményt érünk el. Volt aki csak hármat és a büntetőt teljesítette és majdnem jobban szerepelt. Mert hamarabb ért be. Igaz, hogy az elsőn is megfogadtam, hogy többet nem jövők (itt is a jelzések hiánya miatt). Most is így vagyok vele. Aztán majd meglátjuk.

Szaunában nem voltam. Beszámolókat olvasva és összevetve a hivatalos /részletes/ erdménylistával némi \"engedékenységet\" vélek fölfedezni! Javaslom ne legyetek engedékenyek! Értékeljetek és méltassatok minden elért eredményt,legyen ez az első,vagy az 59., de ne legyetek elnézőek! Üdv.: KJozsi

Szerintem a fakultatív pontok percértéke alacsony volt, csak úgy érdemes begyűjteni őket, ha futva megy az ember, de legalább is annyira gyors, hogy egyébként sokkal hamarabb befejezné a túrát. A szokásos festés hiányában történő eltévedésen már meg sem lepődtem, azon viszont annál inkább, hogy az arra járó csapatok többsége megszívta, így volt, hogy 6 csapat együtt kereste a helyes utat. Köszönöm a szervezést, legközelebb is megyek, megyünk!

Sziasztok! Egyetlen megjegyzésem lenne: Aki az első pont (Nagy-Kopasz) után (esetleg a harmadik után) úgy döntött, hogy inkább a \"büntető-pontot\" választja, hogy ezzel elkerülje a 2. ill. 4. pont érintését, sokkal jobban járt mint az, aki tisztességesen végigment az eredeti pontokon. Ilyen formán a \"büntető-pont\"-ot akár \"jutalom-pont\"-nak is nevezhetnénk. Szép napot! Üdv:Makai Miki

Hali! Hát remélem nem értékeltem túl rosszul a túrát, de épp ma húzták ki a fogam, és ez egy kicsit rányomta a hangulatom a szavazásra :). A túra elég jó volt, külön köszi, hogy nem kellett csigavonalas cuccot összerakni, mint a múltkorin. Talán egyedül a vacsora és a forraltbor felejthetetlensége hagy komolyabb kritikának helyet. Megértem, hogy ilyen hidegben komoly kihívás melegen tartani a kaját, de azért jégdarabokat ne találjak benne, pláne, hogy időre be is értünk. Annak ellenére, hogy szeretem az extrém ízvilágú dolgokat, és az erőspistát borsos fokhagymával eszem, a forraltbor fűszerezése egy cseppet erős volt nekem. Ha nem futja a kölcségvetésből szegfűszegre, szedjetek be 20 Ft-tal többet plíz.

Személyes apróság, ami miatt nem olyan jó szájízzel jöttünk el: Amikor mindenki a saját erejéhez képest nagy erőfeszítést tesz és az éjszaka közepén érkezik a táborra, akkor jólesne legalább egy átlagos emberi fogadtatás, amikor leadjuk az itinert, megkapjuk a vacsorát.. Még egy: ha a túra útvonalán tudjátok, hogy több helyen nincs festés, vagy más van festve, akkor szerintem erre előre fel kéne hívni a figyelmet. Köszönjük szépen a Túrát: Pudingok

BÚÉK nektek! :-) Az egész úgy ahogy van fantasztikus volt! Egyedül a tömegrajtban furcsállottam azt, hogy a hivatalos rajt után kellett sorbaállni a menetlevélért, melyre mindenki 12:30-as start időpontot kapott. Bár ez minket nem zavart, de legközelebb ha tömegrajt lesz szerintem célszerű lenne mindenkinek előre odaadni a menetlevelet és egyszerre kiengedni a csapatokat a kapun vagy pedig a megszokott módszer szerint mindenki a valós rajt időpontot kapja a menetlevélre. Csak így tovább Hama-Hama! :-) Üdv, Sulyok G

Sziasztok! Két dolgot jegyeznék meg: 1. Szerintem a pálya túl nagy volt. Jobb lenne talán kisebb, de nehezebb, izgalmasabb pálya, több kaptatóval (mint a Kopasznál). 2. A fakultatív pontokról annyit, hogy az értük járó plusz idő aránytalanul kevés. Így egyáltalán nem \"kárpótolnak\" a megkereséssel eltöltött időért, a plusz fáradságról nem is beszélve.

Az időkapuk nyitvatartásával nem mindig értettem egyet (ez főleg a 3. és 4. időkapura vonatkozik). De jól éreztük magunkat!

Éjszaka a túra után egyből indultunk haza (kb.160 km), ezért a szaunát és az uszodát sem tudtuk kipróbálni, ill. a vacsorát is kihagytuk...(a mi hibánk...) Az értékelésnél ezért ezt a két pontot ne vegyétek figyelembe! Még röviden csak annyit, hogy nagyon szuper volt és csak egyetlen kritika: én úgy emlékszem (persze lehet hogy rosszul), hogy az értékelésnél az a csapat végez előrébb, aki az 5 pontot teljesíti, ami nem egyenértékű a 4+1 ponttal! Persze így sem panaszkodni akarok, hiszen a 10. hely szerintem előkelő.... Köszi mindent, HAMAHAMA!!! Vinkler Zsolt U.i.: Természetesen a Salgón majd javítunk!!!!!

Mozgáskorlátozottságom miatt sem a szaunát sem az uszodát nem tudtam igénybevenni:) ez persze nem a szervezettségen múlt, de ha tudtam volna jó lett volna.

A mi csapatunk elcsuszott azon, hogy az elso pont kozben megprobaltunk erinteni 2 fakultativ pontot, ezert - bar meg idoben beertunk a nagykopaszon levo ponthoz - a 2. pontra mar csak 15 perccel a pont zarasa utan ertunk oda. ettol persze elment a kedvunk az egesztol, visszamentunk gyongyospatara, kocsmaztunk egyet, majd befogtuk a buntipontot es irany a szallas. tanulsag: a fakultativ pontok erintese hulyeseg volt. a levonhato tanulsag mellett viszont megjegyeznenk, hogy a 2. pontot meg siman fogtuk volna ha 15 perccel tovabb nyitva van, igy egy kicsit keveselnenk a 2 oras nyitvatartasi idot... ennek nyilvan az osszessegeben keves pontor+idojaras+stb. az oka, ami ertheto, de azert az ilyen kulonosen szivatos pontoknal, ezt ki lehetne kicsit tolni. egyebkent nagyon tetszett a tura, remelem sikerul legkozelebb is eljutni ra!

Ennyi adat helyett akár a nevemet is ideírhattam volna :)

Szerintem ez inkább tájékozódási csapatverseny volt. +: A terepet nagyon jól kitaláltátok, igazán tetszett. A hangulat remek volt, bár nagyon elfáradtunk. A tea és a célban a süti nagyon jó volt. A szervezők kedvesek voltak. -: A táv kiírással ellentétben szerintem 29km alatt nem teljesíthető. A fakultatív pontok térképét rendesebben is le lehetett volna fénymásolni. A pontozási rendszer nem tetszett. Más:A fáradtság miatt nem szaunáztunk. A fél órás csúszás a rajtnál nem volt baj. Összességében: Elégedett vagyok a túrával, örülök, hogy ott lehettünk!!!!

Fater lehúzta a tempónkat, nélküle simán teljesíthettük volna az ellenörző pontokat. Ezt azért írom, mert a pályára \"nagy\"-ot adtam, de teljesíthető minden további nélkül.

A kérdőívek további részeinek feldolgozása folyamatosan!
Túra után leadott írásos vélemények

 


GDPR szabályzat