A csalán - latin nevén Urtica dioica - igazán közönséges növény, szinte mindenütt megterem. Tudja ezt az a turista is, aki Csalánkirálynő néven vonult be a Rába-túrák történetébe…

 

A Csörötneki gátnál várakoztunk a tovább indulásra, már elhangzott a „cucc elrak, hordó bezár…” kezdetű vezényszó, amikor két hölgy még gyorsan pisilni indult, tudva, hogy egy darabig most nem állunk meg. Kellemes idő volt, a hajók körül gyülekező turisták élvezték a napsütést, a gáton leömlő víz zúgása mellett beszélgettek, és azt emlegették: „Istenem, de jó ez a Rába-túra!”

Az idillt egy határozott, és fájdalmas női sikoly zavarta meg. A döbbenetben kővé meredt turisták éppen kiejtették volna kezükből az induláshoz megragadott lapátokat, amikor feltűnt, hogy a sikítás folyamatosan közeledik, lassan áttér egy elnyújtott, de annál fájdalmasabb „ááááááá…” fonémába. A másodperc töredéke alatt előbukkant a torok is, amiből a hang származott, a torok birtokosa pedig egy a turisták között a part felé rohanó turista hölgy. A döbbenetet csak fokozta, hogy az elnyújtott „ááá” egy csobbanásban végződött, s miután a turistina derékig a Rába vizébe ért, mindkét kezével oda nyúlkált magának, hozzá, bele, amiről a férfiak gyakorta töprengnek, közben az „ááá” átalakult szaggatott „aa…aa…aa” fonémává.

A döbbent csendet ismét az említett torok szakította félbe, miután észrevette, hogy mindenki őt nézi:

- Mit néztek? Beleguggoltam a csalánba!