Nyomtatás
A délutáni focit a drappok nyerték, de a Kékek voltak az elszántabbak, amit az is bizonyít, hogy Ibi a reggeli bokaficama ellenére ismét pályára lépett. Meg is lett az eredménye, estére teljesen feldagadt a lába. Még szerencse, hogy volt aki  ezek után a tenyerén hordozza….vagyis a nyakában. Smile Délutántól már egy másik csapat kenutúrás is táborozott a Rába partján. Az esti zenélést ezúttal ők irányították a felejthetetlen „ Gumicsizma, gumicsizma…” kezdetű  és véget nem érő dallal. A mi kis társaságunk ezúttal próbált pihenni inkább. Csak néhány lelkes ember akarta túlordítani, vagyis túlénekelni a teraszbitorlókat, de nem voltak hatásosak. Így végül a gumicsizma „dalra” próbáltunk elaludni.

A következő napon, azaz kedden a túrázás volt a legfőbb program.

A társaság korán kelt, így az eligazítás és a menetlevelek kiosztása után néhány túrázó kivételével a társaság felkerekedett, hogy bejárja a közeli kis településeket és Vasvár néhány nevezetességét. Ibi bokája még nem kívánta a túrázást, amit Ibi szomorúan vett tudomásul. Szabi és Miszi a tábor őrzése és egy kis nyugalom miatt inkább maradtak, két srác meg állítólag nem készült fel arra, hogy túrázni is kell majd. 

Pár fős csapatokban indultunk. A kék király és a hadvezére futva vágtak neki a távnak. A nagy melegben azonban a legtöbben csak sétáltak és nézelődtek. Döröskén a tóban fürödtünk is páran és persze a nassolnivalók is előkerültek, így kissé felfrissülve mentünk tovább. Az erdőben sok volt a pillangó is, de persze mindenki hasznát vette a szúnyogirtó kencéknek is, mert kisebb felhőkben követték a társaságot a vérszívók.

Átsétáltunk  Nagymákfán és Kismákfán is, nyugodt kis falvak kedves emberekkel. Egy kertben a barackoktól roskadozó fákat láttunk és az alattuk matató néni kérésünkre adott is el a barackból, így ismét evéssel múlattuk az időt. A Vasvár közelében lévő Szentkúti kápolna mellette, a Szentkút hideg forrásvizétől pedig mindenki felfrissült. A legrosszabb pár kilométer a Vasvárról a Rábahídvégre vezető szakasz volt, mert ezt a 8-as főúton lehetett csak legyalogolni. Persze sokan stoppoltak, ami nem is volt tilos ezen a túrán.

Ezután mindenki elkérte Rábahídvégen a Viking büfében a számozott „kockáját”, ami valójában egy téglatestJ. Persze mindenki megkóstolta a híres hamburgert is egyúttal, hogy felkészülten vágjon neki az utolsó szakasznak. Már csak 6 km volt hátra a Rábával közel párhuzamosan haladó földúton vissza Molnaszecsődre.

Aba király ágyasánakJ ez már szinte a véget jelentette, mert a lábacskáin megszámlálhatatlanul sok vízhólyagot képezett az öreg cipellő, így kb. féltávon a galambposta helyett mobilon keresztül értesítette urát és parancsolóját, hogy siessen őt megmenteni. Aba király ezek után futva hozta a megmentő szandált. Így aztán mindenki visszaért viszonylag épen a táborhelyre.

Délután Szabika, Miszi és  Ibi finom krumpli gulyást főzött a társaságnak, amit mindenki nagy örömmel fogyasztott el. Pár óra pihenés után az egyéni feladatokkal folytatatódott a csapatverseny, amit nagy hahotázás kísért és még nagyobb taps. Később a csapatok közti csocsó bajnokságot a drappok fölényesen nyerték, de a játék és a buli még utána is sokáig tartott persze.

Szerdán korán reggel ketten hazautaztak. A többiek nem kapkodták el az ébredést és készülődést, mert aznapra csak egy 8 km-es szakasznyi evezés volt betervezve, hogy eljussunk Rábahídvégre. A vízre szállás után nem sokkal elkezdődött a vízicsata. Ennek áldozatul esett a Zita által kormányzott kenu kétszer is, így aznapra is volt borulás. A pihenő idejére sem álltunk le a pancsolással, előszedtük a mentőmellényeket, hogy nehogy szárazok maradjanak a túra végéig, így azokban vitettük magunkat a vízzel. Volt akin egy mellény is soknak bizonyult, mert ki sem látszott szinte a feje belőle, bezzeg  Csabin 3  is elfért!J

Rábahídvégre kissé csapzottan és teljesen vizesen érkezett a társaság. Ennek ellenére még ott is fürödtünk a táborverés előtt, közben és utána is. Nagyon jó idő volt, sütött a Nap ezerrel. A hamburger és a melegszendvicsek is nagy mennyiségben tűntek el a tálcákról, nem csak az üdítő, és mivel nagyon finom volt minden, így az sem volt gond, hogy vacsira is azt ettük.

Az esti buli itt nem volt annyiira fergeteges, mert már jó néhány mókamester haza kellett utazzon délután, egyesek meg olyan fáradtak voltak, hogy átaludták még az esti hiper-szuper Hamahamás tűzijátékot is. Pedig az vetekedett a Szabi ülő Buddhájával!

Aztán elcsendesedett lassan a tábor és csak a kamionok robogtak el néha nagy zajjal a közeli úton.

Reggel lassan készülődött a társaság. Nagyon lassan. Valahogy senkinek nem akaródzott elindulni, mert az evezés után már tudtuk, hogy menni kell haza.

Az eredményhirdetésnél is visszafogott volt a társaság, csak az oklevelek vicces (legalábbis viccesnek szánt ) szövegei kacagtatták meg a társaságot.

Az utolsó Szabi féle csatakiáltás is elhangzott erre a nyárra a csapatnak nem sokkal ezután: Cucc elrak, hordó bezár , indulunk, hamahama!!

És a csapat elindult Rum felé. Miszi a csomagokat vitte át a kocsival, így csak később indult a megfogyatkozott csapat után a kenujával.

Körülbelül félúton volt az a fa amiről egy kötél lógott egy rászerelt kormánnyal, hogy arról ugrálni lehessen a vízbe. Volt néhány bátor jelentkező, ugráltak szépeket is és néha fájdalmasakat.

Nem sokkal ezután utolért minket Miszi is. A csapat lassan csordogált lefelé és így gyönyörködhettünk a tájban még egy rövid ideig. Egy szürke gém vagy valami nagyon hasonló madár kíváncsian várta be a társaságot párszáz méterenként. Még egy szép őzet is láttunk a parton kis ideig.

Rumban mindenki zavartan csomagolt ki a kenukból. Kicsit kitakarítottuk őket és aztán rendben felkerültek az utánfutóra. Néhány telefonszámcsere után a emberek szomorúan búcsúztak a folyótól és a egymástól. Persze sokan mondták, hogy legkésőbb jövőre itt találkozunk, de remélhetőleg már ősszel is a MATTon vagy a MAMÜTTön.

Szép volt , jó volt, csak túl gyorsan eltelt……

 


GDPR szabályzat