Nyomtatás

Évek óta vizitúrázunk. Ha jobban belegondolunk, lassan többet eveztünk a Rábán mint amennyit az iskolapadban töltöttünk.

20 év telt el azóta, hogy először lapátot fogtunk a kezünkbe. A Tiszán kezdtük, külön-külön, egy-egy baráti társasággal sodródtunk oda, és mi tagadás nagyon jól éreztük magunkat.

Szabi már a Rábán folytatta, az akkori Vas Megyei Sport Bizottság szervezésében vezetett túrát, közben túravezetői képesítést is szerzett.

Szabi

Miszi még kitartott egy darabig a Tisza mellett, közben az akkori MHSZ szervezésében megszerezte a vizitúra vezetői engedélyt.

Miszi

1991-ben Miszi, és barátai elhatározták, hogy befizetnek egy Rába túrára, mert ott még nem voltak. A véletlen (ha létezik ilyen) úgy hozta, hogy a túravezető Szabi volt.
 
A Tiszán nagy rutinra szert tett turisták bő mellénnyel indultak neki a Rábának, arcuk kilógott a kenuból, mígnem Szabi aki kicsit előrébb húzott, egy ketté ágazásnál lement jobbra, majd megfordult, nem szólt egy szót sem, csak vadul evezett visszafelé. Miszi, mint tapasztalt (de tiszai) túravezető azonnal vette a lapot, és nagy rutinnal a bal ágba kormányozta a hajót, ahol viszont egy keresztbe dőlt fa zárta el az utat. Borulás! Szabi nagyon élvezte az esetet, Miszi nem annyira, azonban egy életre szóló barátságot kötöttek.
 
Szabi és Dobi gyerekkori barátok. Egész életükben egymás közelében, „társaságában” éltek, így hát természetes volt, hogy a Rábára is eljutnak együtt.

Szabi - Dobi

Janszi és Miszi kollegák voltak egy rövid ideig. Egyik éjszaka –munka közben- Miszi mesélt a Rábáról, Janszit érdekelni kezdte.  Még azon a nyáron lejött a folyóra, ahol azonnal barátságot kötöttünk egymással. A következő tavasszal kormányos képzésben részesült, -Szabi, Dobi, és Miszi módra- melynek persze a „ki tud többet borulni 2 kilométeren” cím, és nagy megfázás lett a vége, de a Rába egyik legjobb kormányosa lett belőle.
 
 Janszi 

 

A barátság sok szálon köt össze minket, egyik ilyen szál a Rába. Isten tudja hányszor lapátoltuk végig a folyót, de kétszer még nem láttuk ugyan olyannak. A megmagyarázhatatlan vonzalom újra és újra ide hoz minket. Ha bánatunk van, ha boldogok vagyunk, ha nyugalomra vágyunk, ha bulizni szeretnénk, a Rába mindig befogad. Láttuk, amikor tavasszal nyitotta a virágait, láttuk vidáman fürödni a napfényben, láttuk haragosan áradni, s pusztítani, és vele voltunk akkor is, amikor alig volt benne víz, és haldoklott. Ám kétszer ugyan olyannak még nem láttuk.

Békében élünk vele. Sohasem akartuk legyőzni, meghódítani ezért mindig megmutatja nekünk a teljességet.

Egyik évben, az egyik túrának egyik napján Miszi nem volt ott. Ezen a napon meleg nyári eső szemerkélt. Este Szabi küldött egy sms-t:

 „Egész nap egyedül a vízen. Eső,  madarak, böglyök közelről. Ének. Boldog vagyok. Szabi”

Nekünk ezt jelenti a Rába folyó.

 

   Dobi főnök

Szabipapi merül

  Miszi papa

  Janszi papa