A térképi mérések hosszak (távolságok) és irányok (szögek) meghatározását jelentik. Korábban a honvédségnél is rendszeresített Besard féle tájolót használták a természetjárók is. Kinyitható fedelén irányzórések vannak, az iránytû helyzete egy tükörben a szemmagasságban tartott mûszer esetén is megfigyelhetõ. A forgatható dob beosztása ÉK-i 6000, vagy DK-i indítású 6400 egység (vonásegység, 1 vonás: az a középponti szög, melynek szárai 1 km távolságban 1 m-re nyilnak). Viszonylag pontos méréseket végezhetünk vele, de kissé nehéz és nehézkes. Ma a laptájoló a turisták legkedveltebb mérõmûszere. A forgatható dobban valamilyen sûrü folyadék csillapítja az acéltû hegyén forgó mágneses iránytû lengését. A dob átlátszó fenéklapján párhuzamos, piros vonalakat találunk. Az iránytû északi fele sárga (foszforeszkáló) festékkel meg van jelölve, ugyanilyen sárga vonalpár jelzi az iránytû É-i végének alaphelyzetét a dob fenéklapján is. A dob külsõ peremén ÉK-i kezdésû, 360 fokos osztás található (É = 0 = 360°, K = 90°, D = 180°, Ny = 270°), a fõégtájakat a kezdõbetük jelzik (az égtájak angol, vagy német neveinek kezdõbetüi, azaz É=Nord, K=East, vagy Ost, D=Sud, Ny=West). A tájoló alaplapja szintén átlátszó mûanyagból készül. Pirossal megrajzolt középvonala az irányvonal, s egyben a forgódob skálájának indexvonala, bal hosszanti oldala (irányzóél) peremén mm-es, vagy valaamilyen lépték szerinti beosztást találunk, ezenkívül lehet rajta lupe és egy kis forgatható gomb (0-tól 9-ig számokkal) a lépésszámlálás megkönnyítésére. A tájoló eleje az iránytû forgódobjától távolabbi, fazettás, és általában szintén beosztással rendelkezõ, rövid oldala. A laptájoló könnyû, kézreálló, könnyen és jól használható eszköz, de pontatlanabb a Besard féle mûsze A laptájoló használata: A laptájolóval mindig szöget mérünk, de azzal a megkötéssel, hogy a mért szög bal szára mindig a mágneses É-i irány. Fogalmazhatjuk úgy is, hogy vele mindig a meghatározandó iránynak az É-i iránytól való eltérését (azimut) tudjuk mérni. Köztudomású, hogy a mágneses északi irány nem esik pontosan egybe a földrajzi és a térképi északi iránnyal, az eltérés nagysága a helytõl függ de idõben is változik. A természetjáró gyakorlatban e szögeltéréssel (mágneses deklináció) nem foglalkozunk, mert értéke kisebb, mint a tájolóval elérhetõ mérési pontosság. A térkép tájolása laptájolóval: a forgódob beosztásának 0 pontját (N) az indexvonalhoz állítjuk. A tájolót a térképre fektetjük úgy, hogy az alaplap irányzóéle a térkép egyik É-D-i hálózati vonalán legyen, s az eleje É felé mutasson. Ezután a térképet a rajta fekvõ tájolóval együtt addig forgatjuk, amíg a mágnestû É-i vége a helyére (a két sárga vonal közé) nem kerül. A térkép É-i iránya így megegyezik a valódi É-kal, tehát a tájolást elvégeztük. ALAPFELADAT: határozzuk meg két térképen kijelölt pont összekötõ egyenesének irányát: a tájolót úgy helyezzük a térképre, hogy az alaplap irányzóéle a meghatározandó vonalon legyen. A tájolót leszorítva a dobot addig forgatjuk, míg az alján látható piros vonalak a térkép észak-déli hálózati vonalaival párhuzamosak nem lesznek, s a dob É-i iránya a térkép É-i irányába nem mutat. Az irány szögértékét a dob beosztásán, az indexvonalnál olvashatjuk le. A mûvelethez a térképet nem kell tájolni, a mágnestû helyzetét nem kell figyelni! Az elõbb a térképen meghatározott irány kitûzése a terepen: a tájolót leemeljük a térképrõl, jobb tenyerünkre fektetjük, hogy a dob felénk, a tájoló eleje az ujjaink felé kerüljön. A karunkat kissé elõre nyujtva addig forgunk, amíg a mágnestû É-i vége a dob É jeléhez nem kerül. Ebben a helyzetben a tájoló irányzó éle a térképen meghatározott irányba mutat. Helymeghatározási feladatok térképen, tájolóval: Oldalmetszés:
Elõmetszéssel
Példa: látok egy tornyot, de nem tudom melyik falu templomáé. A Zengõrõl 226°-ot, majd a Hármashegyrõl ugyanazt a tornyot irányozva 148°-ot olvasok le a forgódob skáláján. Tulajdonképen nem is kell leolvasnom, hanem rögtön illesztem a térképen az álláspontom térképjeléhez a tájolóm irányzóélét, s a tájolót beforgatva az irányzóél mellett elõrefelé vonalat húzok. Mindkét álláspontról meghúzva avonalat a két vonal metszéspontja jelöli ki a bemért pontot (Hosszúhetény temploma). Hátrametszés segítségével az álláspontom helyét tudom meghatározni a térképen. Legalább két biztosan azonosítható tereptárgyat kell látnom és mérnem. A feladat végrehajtása tulajdonképen az oldalmetszéshez hasonló, azzal a különbséggel, hogy most nincs út. Az álláspont helyét a két irányra végzett iránymérés nyomán a térképre (hátrafelé) húzott vonalak metszéspontja adja meg. Jó, ha a két vonal meredeken metszi egymást, egymáshoz közeli pontokra végzett mérés lapos, pontatlan metszést ad. A szerkesztést lehetõleg hegyes, nem túl puha ceruzával végezzük. Példa: Hol állok, ha a Zengõ csúcsát 158° alatt, a Hármashegyét 225° alatt látom? A Zengõ megirányzása után a tájoló irányzóélének elejét a térképen a Zengõ ábrájára illesztem, a tájolót e pont körül beforgatva (a dob alján lévõ vonalak a térkép É-D-i vonalaival való párhuzamosságig) az irányzóél mellett vonalat húzok. Ugyanígy teszek a Hármashegy megirányzása után is. A két vonal metszéspontja jelöli ki a térképen az álláspontomat (K: 23.480m, É: 16.880m, magasság /a térképrõl leolvasva/: 520m). (forrás: Dr. Novotny István 2002.) |