Másfélmillió Pixel Magyarországon - fotópályázat

Nyomtatás



A kiírás letöltése pdf formátumban


 

plakát:

 

Tájékozódási ismeretek 1.

Nyomtatás

 
MÉRÉSEK, SZERKESZTÉSEK A TÉRKÉPEN

A térképi mérések hosszak (távolságok) és irányok (szögek) meghatározását jelentik.
A hosszmérésre legegyszerûbb mm beosztású vonalzót használni. A mm-ben leolvasott értéket a méretarányszámmal szorozva kapjuk a keresett távolságot. Egyszerûsítés: ha a mm-ben leolvasott értéket úgy szorozzuk a méretarány-számmal, hogy annak utolsó három nulláját elhagyjuk, a távolságot rögtön méterben kapjuk. (Pl. M=1:40.000-es térképen 56,5 mm-t mértünk két pont között, 56,5x40=2260m.)

Görbe vonal (pl. egy tervezett túra útvonala) hosszát úgy határozhatjuk meg kielégítõ pontossággal, hogy apró, egyenesnek tekinthetõ darabkákra bontjuk. A kissebb- nagyobb szakaszokat egy, a vonal mellé illesztett és megfelelõen forgatott papírlap szélére sorban egymás mellé átjelöljük. végül az így "kiegyenesített" hosszat a papír szélén megmérjük és átszámítjuk. Átszámítás helyett a térképlap alsó szélén lévõ vonalas-léptéket is használhatjuk. ezen a távolság közvetlenül m-ben olvasható le.

Szögmérést legtöbbször a tájoló felhasználásával végzünk a térképen, s a terepen egyaránt.
A tájoló térképolvasó-terepjáró emberek számára kialakított mûszer, fõ részei: a mágneses iránytû, ennek tokjául szolgáló, szögbeosztással ellátott forgatható dob és az alaplap.

Korábban a honvédségnél is rendszeresített Besard féle tájolót használták a természetjárók is. Kinyitható fedelén irányzórések vannak, az iránytû helyzete egy tükörben a szemmagasságban tartott mûszer esetén is megfigyelhetõ. A forgatható dob beosztása ÉK-i 6000, vagy DK-i indítású 6400 egység (vonásegység, 1 vonás: az a középponti szög, melynek szárai 1 km távolságban 1 m-re nyilnak). Viszonylag pontos méréseket végezhetünk vele, de kissé nehéz és nehézkes.

Ma a laptájoló a turisták legkedveltebb mérõmûszere. A forgatható dobban valamilyen sûrü folyadék csillapítja az acéltû hegyén forgó mágneses iránytû lengését. A dob átlátszó fenéklapján párhuzamos, piros vonalakat találunk. Az iránytû északi fele sárga (foszforeszkáló) festékkel meg van jelölve, ugyanilyen sárga vonalpár jelzi az iránytû É-i végének alaphelyzetét a dob fenéklapján is. A dob külsõ peremén ÉK-i kezdésû, 360 fokos osztás található (É = 0 = 360°, K = 90°, D = 180°, Ny = 270°), a fõégtájakat a kezdõbetük jelzik (az égtájak angol, vagy német neveinek kezdõbetüi, azaz É=Nord, K=East, vagy Ost, D=Sud, Ny=West). A tájoló alaplapja szintén átlátszó mûanyagból készül. Pirossal megrajzolt középvonala az irányvonal, s egyben a forgódob skálájának indexvonala, bal hosszanti oldala (irányzóél) peremén mm-es, vagy valaamilyen lépték szerinti beosztást találunk, ezenkívül lehet rajta lupe és egy kis forgatható gomb (0-tól 9-ig számokkal) a lépésszámlálás megkönnyítésére. A tájoló eleje az iránytû forgódobjától távolabbi, fazettás, és általában szintén beosztással rendelkezõ, rövid oldala. A laptájoló könnyû, kézreálló, könnyen és jól használható eszköz, de pontatlanabb a Besard féle mûsze


A laptájoló használata
:

A laptájolóval mindig szöget mérünk, de azzal a megkötéssel, hogy a mért szög bal szára mindig a mágneses É-i irány. Fogalmazhatjuk úgy is, hogy vele mindig a meghatározandó iránynak az É-i iránytól való eltérését (azimut) tudjuk mérni.

Köztudomású, hogy a mágneses északi irány nem esik pontosan egybe a földrajzi és a térképi északi iránnyal, az eltérés nagysága a helytõl függ de idõben is változik. A természetjáró gyakorlatban e szögeltéréssel (mágneses deklináció) nem foglalkozunk, mert értéke kisebb, mint a tájolóval elérhetõ mérési pontosság.

A térkép tájolása laptájolóval: a forgódob beosztásának 0 pontját (N) az indexvonalhoz állítjuk. A tájolót a térképre fektetjük úgy, hogy az alaplap irányzóéle a térkép egyik É-D-i hálózati vonalán legyen, s az eleje É felé mutasson. Ezután a térképet a rajta fekvõ tájolóval együtt addig forgatjuk, amíg a mágnestû É-i vége a helyére (a két sárga vonal közé) nem kerül. A térkép É-i iránya így megegyezik a valódi É-kal, tehát a tájolást elvégeztük.

ALAPFELADAT: határozzuk meg két térképen kijelölt pont összekötõ egyenesének irányát: a tájolót úgy helyezzük a térképre, hogy az alaplap irányzóéle a meghatározandó vonalon legyen. A tájolót leszorítva a dobot addig forgatjuk, míg az alján látható piros vonalak a térkép észak-déli hálózati vonalaival párhuzamosak nem lesznek, s a dob É-i iránya a térkép É-i irányába nem mutat. Az irány szögértékét a dob beosztásán, az indexvonalnál olvashatjuk le. A mûvelethez a térképet nem kell tájolni, a mágnestû helyzetét nem kell figyelni!

Az elõbb a térképen meghatározott irány kitûzése a terepen: a tájolót leemeljük a térképrõl, jobb tenyerünkre fektetjük, hogy a dob felénk, a tájoló eleje az ujjaink felé kerüljön. A karunkat kissé elõre nyujtva addig forgunk, amíg a mágnestû É-i vége a dob É jeléhez nem kerül. Ebben a helyzetben a tájoló irányzó éle a térképen meghatározott irányba mutat.
A leírt alapfeladat mûveleteinek fordított sorrendben való elvégzésével terepi irányt tudunk meghatározni, ill. a térképre átvinni.


Helymeghatározási feladatok térképen, tájolóval
:

Oldalmetszés:
A legegyszerûbb helymeghatározási módszer. Olyan esetben alkalmazható, amikor tudom, hogy a térképen feltüntetett valamely vonalon vagyok (pl. úton, nyiladékon), de nem tudom, hogy azon hol? A mûvelet végrehajtásához szükséges, hogy olyan helyen legyek, ahonnan van kilátás, és legalább egy olyan tereptárgyat látok, amit a térképen egyértelmûen azonosítani tudok.

A tájoló irányzóélét a beazonosított tereptárgy felé tartom, és a forgódobot a mágnestûre forgatom (a tû É-i vége a dob két sárga vonása között legyen). Ezután a tájolót a térképlapra fektetem úgy, hogy az irányzóél eleje a megirányzott tereptárgy térképi helyén legyen, majd e pont körül addig forgatom az egész tájolót, míg a dob alján lévõ piros vonalak a térkép É-D-i hálózati vonalaival párhuzamos helyzetbe nem kerülnek, s a dob N jelzése É felé nem áll. (A mágnestû helyzete most közömbös, azzal nem kell foglalkozni.) Álláspontom ott van, ahol a tájoló irányzóéle a haladási vonalam térképi vonalát metszi.


Példa:
A régi 6-os úton haladok, Mecsek turistatérképem és tájolóm is van. Szeretném tudni pontosan, hogy hol járok most éppen? Kb. D-i irányban a martonfai templom tornyát látom. A tájolóval megirányzom a tornyot és a dobot ráforgatom a mágnestûre (a dobon 143°-ot olvashatok le, de ha a helyszínen végzem a mérést, nem kell leolvasni). A térképen megkeresem a martonfai templom jelét. Az irányzóélet a jelhez illesztve az egész tájolót forgatom, s amikor a dob piros vonalai párhuzamosak a térképi É-D iránnyal vékony ceruzavonalat húzok a tájoló irányzóéle mellett a megirányzott pont térképi helyétõl magam felé. Ahol a ceruzavonás metszi az út térképi vonalát ott állok. (A meghatározott pont koordinátái: K:22.860m, É:9.440m.)

 
 

Elõmetszéssel
olyan pont térképi helyét tudom meghatározni, melyet látok ugyan több helyrõl is messzirõl, de megközelíteni nem tudom. Ez esetben legalább két olyan helyet kell keresnem, ahonnan a meghatározandó tárgyat látom, és amit a térképen is egyértelmûen azonosítani tudok. Mindkét helyre el kell mennem, és irányt kell róluk mérnem a meghatározandó pontra ugyanúgy, ahogy az elõzõ feladatnál a toronyra. A térképen azonban most ismerem álláspontomat, tehát a tájoló irányzóélének most a dob felöli végét illesztem az álláspontra, s e körül forgatom az egész tájolót a vonalak párhuzamosságáig. Ekkor a tájolót a térképre leszorítva az irányzóél mellett a tájoló eleje felé húzok egy ceruzavonalat. A mûveletsort a másik állásponton is végrehajtom. A két vonal a meghatározandó pont térképi helyén metszi egymást. Az elõmetszés akkor ad pontos eredményt, ha az álláspontok jó kiválasztása következtében a vonalak közel derékszögben metszik egymást.

 

Példa: látok egy tornyot, de nem tudom melyik falu templomáé. A Zengõrõl 226°-ot, majd a Hármashegyrõl ugyanazt a tornyot irányozva 148°-ot olvasok le a forgódob skáláján. Tulajdonképen nem is kell leolvasnom, hanem rögtön illesztem a térképen az álláspontom térképjeléhez a tájolóm irányzóélét, s a tájolót beforgatva az irányzóél mellett elõrefelé vonalat húzok. Mindkét álláspontról meghúzva avonalat a két vonal metszéspontja jelöli ki a bemért pontot (Hosszúhetény temploma).


Hátrametszés

segítségével az álláspontom helyét tudom meghatározni a térképen. Legalább két biztosan azonosítható tereptárgyat kell látnom és mérnem. A feladat végrehajtása tulajdonképen az oldalmetszéshez hasonló, azzal a különbséggel, hogy most nincs út. Az álláspont helyét a két irányra végzett iránymérés nyomán a térképre (hátrafelé) húzott vonalak metszéspontja adja meg. Jó, ha a két vonal meredeken metszi egymást, egymáshoz közeli pontokra végzett mérés lapos, pontatlan metszést ad. A szerkesztést lehetõleg hegyes, nem túl puha ceruzával végezzük.

Példa:
Hol állok, ha a Zengõ csúcsát 158° alatt, a Hármashegyét 225° alatt látom? A Zengõ megirányzása után a tájoló irányzóélének elejét a térképen a Zengõ ábrájára illesztem, a tájolót e pont körül beforgatva (a dob alján lévõ vonalak a térkép É-D-i vonalaival való párhuzamosságig) az irányzóél mellett vonalat húzok. Ugyanígy teszek a Hármashegy megirányzása után is. A két vonal metszéspontja jelöli ki a térképen az álláspontomat (K: 23.480m, É: 16.880m, magasság /a térképrõl leolvasva/: 520m).

(forrás: Dr. Novotny István 2002.)



Túráinkat - szerencsére - más oldalak is szívesen átveszik, de sajnos nem mindig frissítik!
FONTOS, hogy a VÉGLEGES és PONTOS információkat MINDIG ezen az oldalon találod!